Asztaltársaságok

Mi az az asztaltársaság?
1999 októberében az Euroclub vezetője felhívást tett közzé, amelyben javasolta a klub szervezeti átalakítását asztaltársasági formára. Ettől kezdve a klub asztaltársaságoknak nevezett önszerveződő baráti társaságok, kis közösségek hálójából épült fel, amelyeket a közös érdeklődési kör kötött és köt mind a mai napig össze. Az asztaltársaságok alapításának megfogalmazott célja: "igazi baráti kapcsoaltok kialakítása, építése és erősítése, mivel életünk egyik legfontosabb vágya, hogy valahová vagy valakihez tartozzunk,mert ez biztonságot, értelmet, célt és sok-sok örömet ad mindennapjainkban." 1999. év végéig az Euroclubon belül négy asztaltársaság alakult, amelye a december 18-i Asztaltársaságok Alapító Bálján, majd azt követően a műsorfüzet oldalain mutatkoztak be, az alábbiak szerint: (Részletek)

Diszkrét Páholy
Zárt baráti társaság, ahol pár óra alatt diszkréten értesülhetsz a tagok diszkrét és indiszkrét dolgairól egyaránt. Jelszavunk: Ne szólj szám, nem fáj fejed! Emellett diszkréten jellemez még bennünket táncos lábuk: ugyanis nem múlhat el úgy egy hétvége, hogy ne találtunk volna alkalmat táncra, vigasságra. Diszkréciónk természetesen kiterjed a virtuális térre is...

Marasztal-Társaság
Társaságunkat a kirándulni és kenuzni járók kemény magja alkotja, akiknek egyben az Euroclub igazolványán legvastagabb rétegben halmozódtak fel az évszámot jelző matricák. Marasztaló társasági összejöveteleinket egy-egy szerencsétlen társunk - egyéb napokon lakás céljául szolgáló - helységeiben tartjuk. Karácsonyi házibulijainkon minden tag rendszeresen tanúbizonyságot tehet versírási képességeiről is. (Egy túrán elhangzott és azóta baráti körünkben szállóigévé vált jellemző mondat: Várj meg a csúcson!)

Boróka-Kör
"Egymás nélkül sötétben élünk..., hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat." (József Attila)
Baráti közösségünk célja olyan szellemi műhely létrehozása, melyben lehetőségünk van az embert leginkább érintő kérdések felvetésére, megbeszélésére, valamint igazi és valós értékek közvetítésére. Boróka barangolásainkon izgalams kaland a valóság megismerésének különböző állomásait megkeresni, amely életünk történéseinek egy-egy szakaszát világítja meg.
Eszter-Lánc

"Mindannyian mások vagyunk. Egyben másban hasonlítunk..."
Mi tiszta lappal indulunk. Asztaltársaságunk úgy alakult, hogy az Euroclub összeterelte kóválygó tagjait, az asztaltársaságon kívüliek asztaltársaságát.Ez várakozáson felül jól sikerült, annak ellenére, hogy különböző korú, mentalitású és érdeklődésű tagok jöttek össze. Az asztal, amelyet körbeülünk a Szomjas Teve Kisvendéglőben van. Nevünk ötlete is ebből eredt: Euroclubosok Szomjas Teve Rendje, rövidítve és összefűzve: Eszer-Lánc.
Asztaltársaságok ma

Az 1999 végén alapított négy asztaltársaságból az első három ma is működő aktív baráti kör, amelyeknek tagjai több kevesebb rendszerességgel mind a mai napig találkoznak, programokat szerveznek Az egykori alapító tagok - kevés kivételtől eltekintve - ma is az asztaltársaságok tagjai és a taglétszám azóta csak bővült az egyes társaságokban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közös érdeklődés valóban összetartotta ezeket a kis közösségeket, a rendszeres programok tényleg sok-sok örömet okoztak a hétköznapokban, és a baráti közösség néhány nehéz élethelyzetben is biztos hátteret jelentett egyeseknek közülünk. Elmondhatjuk, hogy az asztaltársaság néven alapított baráti közösségeink jól állják az idő próbáját!

Blogesemény dátuma: 
1999 szep 1 - 00:00