A kőbányai pincelabirintus bejárása

A Budapesti Városnéző Séták szervezésében vállalkoztunk a kőbányai csősztorony, az egykori Dreher villa és a pincerendszer egy részének bejárására.

A Csősztoronynál kezdtünk, ahol idegenvezetőnktől, Nehéz Győzőtől először Kőbánya mezőgazdaságimúltjáról hallhattunk. Ezen a részen ugyanis - bármilyen meglepőnek találjuk is ezt ma már - egykor jelentős szőlő termesztés folyt, és a csősztoronyból figyelték a csőszök a szőlőst. Elsősorban kadarkát termesztettek, ami eredetét tekintve állítólag az albániai Skodra-tó környékéről származik. Igénytelen, jó szárazságtűrő fajta tömött fürtökkel, de sajnos rothadékonysága és fagyérzékenysége miatt az 1880 - 1890-es évek filoxéra járványát követően (ami, mint megtudtuk, egy szőlőgyökér-tetű faj) nem vállalkoztak a visszatelepítésére. Pedig ha sikerül, a korabeli tervek alapján kialakíthattak volna itt egy borközpontot a turisták számára a bécsi Grinzing mintájár, ahol "az asztal tarka-barka, rajta jó kadarka". Ez a terv azonban sosem valósult meg.

A földek alatt húzódó, a Pannon tenger idején kialakult mészkő rétegekben már a XVII. századtól kezdve intenzív kőbányászat folyt, erről kapta a terület a mai nevét. Az innen bányászott mészkő a rohamosan terjeszkedő Pest egyik legfontosabb építőanyaga lett. Felhasználták a budai oldalon a Mátyás templom és a Halászbástya építéséhez, a Margit hídhoz, és Pesten az Országház, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Tudományos Akadémia és számos Andrássy úti palota épületéhez. Az intenzív kitermelés miatt végül már veszélyessé vált a további bányászat, amelyet aztán 1890-ben betiltottak.

A pincejáratokat ekkor először a borászok vették birtokba, mivel a pincék tíz-tizenkét Celsius fok körüli állandó átlaghőmérséklete, ideális volt a bor tárolásához. A szőlőtőkék járványos pusztulása és a borászat hanyatlása után sörgyártó manufaktúrák telepedtek a környékre, elsősorban az itteni víz megfelelő minősége és elérhetősége miatt, és ők kezdték el használni a pincéket víztározásra és árpa csíráztatásra. A csíráztatáshoz fontos volt a tisztaság, így a falakat évente kimeszelték, kéthetente, azaz minden csíráztatást követően pedig az egész pincét felmosták. A több napig vízben áztatott árpa magokat a pince fertőtlenített padlóján teregették szét és falapátokkal forgatták, hogy meg ne rohadjon. Ez alatt az árpa magok csírázni kezdtek, amelynek során egy enzim a magok belsejében levő keményítőt egy cukor félévé, maltózzá alakítja, és létrejöna maláta. Ezt vitték a felszínre, ahol komlóval ízesítették és erjeszteni kezdték aminek során során az erjesztőgombák a maltózt alkohollá alakították és létrejött a sör ital. A sör tehát - amint megtanulhattuk - a Magyar Élelmiszerkönyv definíciója szerint "malátából vízzel cefrézett, komlóval ízesített, sörélesztővel erjesztett, szén-dioxidban dús, alkoholtartalmú ital."

A Kőbánya múltját alakító bányászat, szőlészet-borászat és sörgyártás mellett még hallhattunk arról, hogy az állattenyésztést ezen a területen a nem túl kellemes szagokat terjesztő disznótartás képviselte, majd kőbányára települt a gyógyszer gyártás is. A Cserkész u. 63 szám alatt Richter Gedeon építette fel az első magyar gyógyszergyárat, melyet vezérigazgatóként irányított. A gyár elsõ nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott Kalmopyrin, majd a Hyperol nevű fertőtlenítő tabletta volt. Az első világháború kitörésekor A Richter cégnek már 24 gyógyszerszabadalma volt. A második világháború elején pedig a gyár már öt világrészre kiterjedő képviseleti hálózattal és 10 leányvállalattal rendelkezett. 1942-től a zsidó törvények miatt kitiltották Gedeont a saját gyárából, amit még két évig otthonról, illegálisan irányított megbízottjai útján. 1944-ben még lehetősége lett volna Svájcba távozni, de nem akarta elhagyni a vállalatát. Feleségét és őt magát Raoul Wallenberg bújtatta, de decemberben végül Richter Gedeont (másokkal együtt) a Dunába lőtték a nyilasok. A világháború után az újjáépült Richter gyár Kőbányai Gyógyszerárugyár néven működött itt tovább.

Ennyi köbányai előtanulmány után elindultunk a pincerendszer bejáratához, amelynek - hát valljuk be, nem túl bizalomgerjesztő környékén - most hajléktalan szálló üzemel. Ez a szálló mellől megközelíthető, most bejárt pincejárat nem keverendő össze a napjainkban is működő sörgyárhoz tartozó pinceszakasszal, amelyet a sörgyár látogatás keretében lehet megtekinteni. Ezt a részt viszont jelenleg önkormányzati tulajdonban van, és évente kizárólag két alkalommal, a Szent László napokon és a Kulturális Örökség Napjain látogatható szabadon, egyébként csak csoportos bejelentkezéssel, ahogy mi is tettük.

A pincerendszer mintegy 30 km hosszú, sorszámozott fésűs kialakítású, labirintusszerűen egymáshoz kapcsolódó járatokból áll, amelyek belmagassága 8-10 méter, sok helyen masszív beltéri oszlopokkal alátámasztott boltíves tetejű, amelyekben mindenhol szellőzők vezetnek a felszínre. Egy helyen a boltívek mintha templom belsőt idéznének, és tényleg! Mint kiderült, a vészterhes időkben ide menekítették egy közeli kőbányai templom oltárát. A pincerendszer elképesztő belső méretei azt is lehetővé tették, hogy a háború alatt a bombatámadások elől ide, a föld alá menekíthették a Messerschmidt típusú harci repülőgépek összeszerelését. A program plusz cíkkek között találhattok egy videót, amelyen az összeszerelésen egykor dolgozó bácsi mesél arról, hogyan jártak le a pincerendszerbe a repülőkön dolgozó munkások, akik számára ez akkor a lehető legbiztonságosabb munkahely volt.

Budapest ostroma alatt óvóhelyként is használták a pincelabirintust, ennek emlékére az egyik kis pincében egy pedállal hajtható generátor vázat is láthattunk. Az itt meghúzódók jó helyismerettel rendelkeztek, tudták melyik ág vezet a felszínre legközelebb a pékséghez, ahonnan élelmiszerhez juthattak. A pincerendszerben fúrt kutak is vannak, és több lefalazott víztározó medence. Ezek egyikéhez most vaslépcső vezet, amelynek tetejéről bebetekinthettünk a medencébe. Az idők során a talajvíz folyamatosan emelkedett a pincékben, és ma már a pincerendszer több aknája is víz alatt van. Ezeket jelenleg búvárok látogatják, a mi ott tartózkodásunk alatt is voltak páran lent a víz alatti világot felfedezni, búvárpalackok hevertek a vízakna bejáratánál és a búvárok autói is bent parkoltak a járatokban. A búvárkodás egyébként nem az egyetlen "extrém sport", amit a pincében úzni lehet, föld alatti kerékpér versenyeket is szoktak itt tartani néhanap. Az interneten több videó is elérhető, amely bemutatja a biciklizést és a különleges víz alatti búvár világot.

A pincelabirintust az egykori Dreher villánál hagytuk el, a felszínre jutva egyenesen a villa ma már omladozó, pusztuló, de romlásában is impozáns látványt nyújtó épületénél találtuk magunkat. Bejárhattuk a földszinti termeket, amelyek mindegyikében hihetetlen módon éppen maradt, nagyon szép cserépkályhákat csodálhattunk meg, felmászhattunk az emeleti, galériás padlásszobákhoz, és lemehettünk az alagsori helységekbe, ahol a csempézett, fémpántos hatalmas sparhert miatt a konyha szinte teljesen berendezettnek hat, igazán látványos. Az épületet elhagyva még érdemes volt körbesétálni a villát, amelynek a hátsó oldalán hatalmas vaskos oszlopok közötti látható az egykori lépcsős főbejárat. A villáról további részleteket és képeket a kiemelt programajánlatok cikkei közt találhattok, a helyszínen készült fotókat pedig a Galéria menüpont alatt tekinthetitek meg.

A különleges látvány és a hallot érdekes történetek miatt szerintem nem mindennapi élméynben volt része annak, aki velünk tartott és részt vett ezen a városnéző sétán.
Az élményt idegenvezetőnk utólag még azzal fokozta, hogy mindannyiunknak elküldte azt az oklevelet, amely tanúsítja, hogy a séta során eljutottunk Budapest földrajzi középpontjába.