Sárkányos mese
Egyszer, nem is olyan régen, élt egy jóképű királyfi, aki elhatározta, hogy olyan országot alapít, ahol csak okosak, gazdagok és szépek laknak. Szétküldte hát hírnökeit a szélrózsa minden irányába néptoborzó felhívásával. Hanem - amint az már lenni szokott - szerencsepróbáló kóbor lovagok, meg szegénylegények is vándoroltak országába, hogy megleljék a boldogulásukat. Szemlélgette alattvalóit a király vára ablakából és egyre inkább elkomorodott. Végül összehívta az ország népét és kihirdette, hogy elege van a kormányzásból, a lakóknak most már fel is út, le is út.
Nekikeseredtek az ország lakók rendesen a rossz hírre. Hanem volt köztük egy daliás ifjú herceg, aki még csak nemrég költözött az országba és igencsak megszerette a vidéket a lakóival együtt. Hazafelé menet feltette magában, hogy ezt bizony annyiban nem hagyja, átveszi az ország vezetését, mivelhogy kedvet is érzett a kormányzáshoz. Amint az ország szívében lévő kastélyába ért, leült a computere elé és olyan alkotmánymódosító javaslatcsomagot kanyarított ízibe, amilyet azóta se láttak a kormánypártok. Összehívta másnapra az ország véneit rendkívüli ülésre és elébük tárta javaslatait. Meg is vitatták azok pontról pontra, hozzátettek, elvettek belőle, aztán csak annyit mondtak: "király", vagyis, hogy a herceg legyen a király. Amint mondták, úgy is történt. Az ifjú király most már nekiláthatott az országépítésnek. Szolgálatába szegődtek néhányan a ráérősebb ország lakók közül: fő fegyverhordozónak állt egy szegény szabólegény, de lett, aki a hoppmester, az udvari tanító, az udvari könyvtáros, vagy a krónikás címére pályázott. A szőke hercegnő is megígérte, hogy nem költözik el az országból udvarhölgyei és hódolói kíséretében. A szabólegény magával vitte vándorlásaira a jelentkezőket, az udvari tanító színielőadásokat szervezett, a szőke hercegnő fényes udvari bálokra hívta a vigasságra vágyókat és olykor az udvari könyvtárost is körülülték néhányan az írástudók közül. Csak a krónikásnak lett elege a munkájából és inkább elszegődött biciklis futárnak.
Eltelt egy év és már majdnem eltelt kettő, amikor is fenyegetni kezdte az ország virágzását egy gonosz háromfejű sárkány, amely érdektelenséggel, kishitűséggel, és lehangoltsággal mérgezett leheletét okádta az ország lakókra mindhárom fejéből. Mivel a sárkány különösen a nők körében pusztított, hamarosan nyomasztó férfitöbbség alakult ki az országban. Vitték is tisztségviselők a királynak a rossz hírt, aki hitetlenkedve hallgatta beszámolóikat. De hamarosan be kellett látnia, hogy igazat szólnak, mert egyre fogyatkozott az ország népe. A mulatságokhoz sem fűlött a foga már senkinek, mert megmérgezte őket a sárkány lehel léte.
A férfiak körében egyre nőtt az elégedetlenség, mivel sehogy sem leltek kedvükre való párra az országban. Kerestek volna maguknak mátkát a szomszédos Plazalandben, de sajnos többségüket be sem engedték, mivel a határon nem tudták felmutatni a fitneszbérletüket. Olyan is akadt, aki bejutott, de nem tudta megértetni magát, mert akkora Plazalandben már teljesen kivesztek az olyan fogalmak, mint a humor és a személyiség. A kissé távolabbi Marriedlandből meg egyenesen ki voltak tiltva az ország lakók.
Közelgett a nagy nemzeti ünnep, az ország alapítás évfordulója, de a lakosok többsége nem akart részt venni az országos ünnepségen, olyan sokat lélegeztek be a háromfejű sárkány mérgező lehel létéből.
Rémhírek kezdtek terjedni, miszerint bekebelezi az országot a szomszéd állam és akkor aztán adót vetnek ki a 9O-nél magasabb IQ-ra és mindenkinek kötelező lesz esténként valóság show-t néznie a TV-ben.
Hanem ezt már nem nézhette tétlenül a király, felvette utazó köpönyegét és azt mondta az elöljáróknak: "Ideje a Tátra mezejére lépni!" El is indult a király kíséretével, hogy megkeresse és legyőzze a sárkányt. A fő fegyverhordozó azonban - aki pedig előzetesen részt vett a haditerv kidolgozásában – annyira elbódult a mérgező sárkány lehel lettől, hogy megbotlott és majd' nyakát szegte, így helyettese kísérte a királyt.
Mentek, mendegéltek, mígnem egy rengeteg erdőbe értek, ahol találkoztak egy öreg anyókával, aki odavalósi lehetett, mert igencsak kiismerte magát a környéken.
"Slovensky raj, stary anyám” - köszöntötte a király az anyókát.
"Borovicska, édes fiam" - felelte az öregasszony, aztán elmagyarázta a királynak a kérdésére, hol lakik a sárkány.
A háromfejű sárkány éppen békésen krasznahorkolt köddel borított várában, amikor betoppant a király és nagyot dobbantott a lábával.
„No, te gonosz sárkány, majd adok én neked országom lakóit mérgezni" -kiáltotta s ezzel egy papirost tett a sárkány elé.
"Vagy kitöltőd ezt a totót hibátlanul azon nyomban, vagy menten levágom mind a összes fejed!"
Megijedt nagyon sárkány és törni kezdte mind a három fejét a totón. Amint így törte, törte, egyszer csak hatalmas reccsenéssel kettéhasadt mind a három feje és kilehelte a lelkét ott helyben.
Odahaza ezalatt már javában zajlottak a nagy nemzeti ünnep előkészületei a hoppmester irányításával. Amikor elérkezett a jeles nap, tucatjával jöttek az ország lakók a mulatságba, akik közben felépültek a sárkányméreg okozta betegségből. Nagy vigasságot csaptak és még ma is ott táncolnak, hacsak haza nem mentek azóta.
