kiállítás

Korniss Péter Folyamatos emlékezet

Csaknem fél évszázadon átívelve tárja elénk a „társadalmi változásokra nyitott, azokat folyamatosan elemző, majd abból saját képi világát megteremtő” Korniss Péter pályáját a Magyar Nemzeti Galéria új időszaki kiállítása. A kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alkotója, az 1937-ben Kolozsváron született, Pulitzer-emlékdíjas Korniss, aki fotográfusként elsőként kapott Kossuth-díjat, az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolását állította munkássága középpontjába.

Categories:

A Látványház tudományos-művészeti játszóházként utat nyit a vizualitás lenyűgöző világába minden korosztálynak.
A Látványház projekt egy vizuális kiállítás, melynek célja, hogy a tudományok és művészet, a design területein keresztül felnőttek és gyerekek számára egyaránt élvezetes módon mutasson be érdekes, meghökkentő optikai megjelenéseket, eszközöket.
A tárlat iránymutatásával a kisebbek és a vállalkozó szellemű felnőttek elkészíthetik egyedi mintázatú Látvány-nyomdájukat.

Categories:

Fényrégészet

A különleges témafeldolgozás és megközelítés a régészet segédtudományának, az archaeoasztronómiának köszönhető; amely az égitesteknek, égi jelenségeknek az őskori ember gondolkodására, viselkedésére, természethez való viszonyára gyakorolt hatását vizsgálja összehasonlító módszerekkel. A nem mindennapi tudományág a régészeti leletanyagokat, a lelőhelyek, építmények tájolását, tájban való elhelyezését, az ember és a természet kapcsolatát tanulmányozza a történeti kutatások eredményeit felhasználva és alkalmazva.

Categories:

Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2016. kiállítás

Idén 23. alkalommal rendezte meg a naturArt Magyar Természetfotósok Szövetsége az év egyik legjelentősebb fotós eseményét : a Saubermacher - Az év természetfotósa c. pályázatot, amelyet ismét a Magyar Természettudományi Múzeumban lehet megtekinteni november 9. és december 31. között. Csodálatos képek mutatják be hazánk és a világ természeti szépségeit. Érdemes megnézni!

Categories:

Rippl-Rónai József: Fiatal nő portréja

A MissionArt Galéria legújabb kiállítása olyan festők műveit mutatja be, akiknek életében és munkásságában fontos szerepet játszott a francia főváros. Párizs már a 19. század vége óta meghatározó helyszíne a magyar művészek külföldi szerepléseinek, akár mint a kezdő művészek tanulmányainak, akár mint egy már kész művész termékeny időszakának színhelye. Sok-sok nevet sorolhatnánk, akik hosszabb-rövidebb időt töltöttek a városban, és számos alkotásuk létrejötte kötődik Párizs különböző helyszíneinek valamelyikéhez. E tárlaton ?

Categories:

A Nagyítások a hatvanas évek egyetlen esztendejére, 1963-ra koncentrál, mégpedig egyetlen alkotáson, Jancsó Miklós 1962-ben forgatott, és 1963 elején bemutatott Oldás és kötés című filmjén keresztül. A filmben a főhős, Járom Ambrus (Latinovits Zoltán) különböző budapesti értelmiségi helyek között kóborol: kávézókban hallgat bele végtelennek tűnő vitákba, egy műteremlakásban zajló összejövetelen pedig a saját közreműködésével készült kísérleti filmet nézi meg.

Categories:

Az ősi Kína kincsei kiállítás 20150206

Milyen volt az élet az ázsiai birodalom központjaiban? Hogyan ismerhető meg egy több évezredes múltra visszatekintő ázsiai kultúra művészete? Milyen birodalmi központokból működött egykor Kína, s ma milyen tárgyait ismerjük e múltnak? Milyen összefüggések rajzolhatók fel a régészeti leletekből? Hogyan jellemezhető Kína udvari kultúrája az egyes korokban?

Categories:

A bábok életre kelnek - kiállítás Kemény Henrik emlékére

Kiállítással emlékeznek meg Kemény Henrikről, a vásári bábjátszás Kossuth-díjjal kitüntetett művészéről, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjáról, aki idén lenne 90 éves.
A Kemény Henrikre emlékező tárlat 2015. január 13. és február 1. között tekinthető meg a Vigadó Galériában.

Categories: