sport

DownMall extrém bringásEurópa-bajnokság

Idén is az Árkád ad otthont a DownMall Európa-bajnokság hazai futamának, illetve a leglátványosabb beltéri mutatványoknak február 4-én 13.00-tól.

Immár második alkalommal érkezik hazánkba az adrenalint bevásárlóközpontokban hajtó Eastern Gravity csapata, és velük együtt az extrém bringázás egyik legkülönlegesebb produktuma, a DownMall. A Csehországból indult kezdeményezés Európa-bajnoki futamainak magyarországi állomása tavalyhoz hasonlóan ezúttal is a budapesti Árkádban lesz február 4-én, szombaton 13.00 és 17.00 között.

Categories:

Gálaest az ’56-os olimpiát bojkottáló országok olimpikonjainak tiszteletére
„Miközben a levegőbe emelkedett a repülőgépem, az ablakból észrevettem az Olimpiai Stadiont, amelyben éppen kezdetét vette az ünnepség.” (Eef Kamerbeek tízpróbázó 1956. november 22-i emlékéről. Őt három társával együtt Melbourne-ből rendelte haza a Holland Olimpiai Bizottság)

Időpont: November 22. 19 óra
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Díszterem

Győr egyik legnagyobb sporteseménye ősszel.
Rubint Réka 60 perces izzasztó alakformáló tornáját követően alkalom nyílik beszélgetni, fényképezkedni vele, majd fokozzuk a hangulatot egy szédületes zumba partyval, melyet Dia tart, és végül egy nyújtó-lazító fél órával zárjuk az eseményt. Ne maradj ki belőle, a jegyek limitált számban érhetők el!

17:00 RÉKA Alakreform Rubint Rékával
18:30 ZUMBA FITNESS Nagy Diával
19:30 Body Art a JAVE Mozgásstúdióval

10 éves kor alatt a belépés ingyenes!

Categories:

Augusztusban igazi sportkülönlegességekkel vár mindenkit a WestEnd City Center, ugyanis augusztus 6. és 21. között a WestEnd tetőkertjén minden szombaton sztáredzők hozzák lendületbe a sportok szerelmeseit, vasárnaponként pedig az Ability Parkban (interaktív élménypark) az egészséges látogatókkal, sportolókkal együtt a mozgásukban korlátozottak is próbára tehetik képességüket.

Categories:

fitbalance bodyART és jóga fesztivál 20150221

Az év legnagyobb jóga és BodyArt eseménye két csarnokban, három színpadon, hazai és nemzetközi oktatókkal. Ha szereted a mozgást, itt a helyed.
A rendezvény 9 órától látogatható Budapesten a Millenáris Park E és D épületében. Belépőjegyek 3690 Forintos, kedvezményes áron a BioTech USA Shopokban kaphatók.
Az órákon való részvételhet jógaszőnyeget vinni szükséges. Info:+36702107425 info@fitbalance.hu, www.fitbalance.hu
Részletes program:
Pilates Terem B épület

Categories: